2010.04.28. 06:00 Té.eS

Baloldali megújulás, kicsit másként


Vége van a kampánynak, vége van a választásoknak. Elkezdőthetne egy olyan folyamat, amely végre az ország érdekét szolgálja. A választások eredményeiből jól látszik, hogy az emberek többsége nem kér ebből az MSZP-ből. Az elmúlt időszak után ez teljesen érthető és jogos. Vasárnap este "lemondott" a párt elnöke, és az elnökség is benyújtotta lemondását. Persze egy ideig azért még irányítanak.

Rögtön a választások napján született jópár megoldás a "baloldal" megújítására. Ezzel azonban csak egy baj van, mégpedig az, hogy Magyarországon egy ideje nincs valódi baloldal. Van egy magát annak valló párt, ami azonban viselkedésében és teljesítményében csak nyomokban tartalmaz szociáldemokráciát. Az elkurvult baloldali értelmiségről már írtak, igaz nem értek egyet minden pontjával, de ezzel nem is foglalkoznék, csak egy komment erejéig. Azért nem épült új baloldal, mert az MSZP megszállva tartja a baloldalt elég hosszú ideje. Ezért egy egészen új szemszögből próbálnám a dolgokat megközelíteni.

Ne legyenek illúzióink. Az MSZP nem tud megújulni. Új ruhát vehet, de attól még nem lesz divatos. A frakcióban helyet foglalókra ha asszociálni kellene, valljuk be nem a megújulás jutna először eszünkbe, ráadásul ők már megpróbálták megújítani a baloldalt és az eredménye, mint láthatjuk 59 képviselői hely lett. Hosszútávon azonban elképzelhetetlen, hogy ne legyen egy erős baloldal (és nem párt) Magyarországon. Baloldalon rengeteg érték van, amit 1948. óta sajnos senki sem képviselt valósan ebben az országban.

A baloldali megújulást kérem szépen nem az LMP jelenti. Tény, hogy programja a legbaloldalibb a parlamentben, de várjuk ki milyen irányba mozdulnak el. Kétlem, hogy a szociáldemokrácia lelkes képviselői lennének a következő 4 évben. A megújulást az alapoknál kellene kezdeni, vagyis "vissza a gyökerekhez...", az 1948-ban tönkrevert szociáldemokrata értékekhez, azaz valódi, társadalmi szolidaritásra épülő baloldalnak kell létrejönnie. (Igen ebbe a baloldalba nem venném bele a neoliberális gondolkodásmódot). Ezen túlmenően több, mint szükségszerű a szakszervezeti és érdekvédelmi mozgalom megújítása. Erre szerencsére egyre több kezdeményezés van. 8-10 év múlva elképzelhetetlennek tartom, hogy a most felnövő rétegeknek ne legyen valós parlamenti képviselete. Ezt a dolgot azonban a baloldal vélt és valós "képvieslői" nem nagyon akarják megérteni. Talán idővel.

Úgy gondolom a mostani kormány nagy lökést adhat egy modern, kultúrált és minden téren legitim baloldal létrehozásának, ha az ígért elszámoltatások nem csak kirakatperek lesznek, hanem valóban számonkérik a tényleges bűnösöket. Arról nem beszélve, hogy az MSZP-s tisztújítás után kialakulhat egy olyan egyedi helyzet, mint az SZDSZ esetében történt, egy Frakció vs. Párt harc. A vége minden bizonnyal egy hosszú elhúzódó haldoklás lenne egy eséllyel egy új baloldal felállítására az MSZP és volt tagjai nélkül. Rosszabb esetben folytatódik ami eddig, talán Gyurcsánnyal és egy tartósan 15-20% közt szereplő nyomokban baloldali MSZP-vel. 

Mondanom sem kell, melyik verzióval járna jobban mindenki.

Rólunk

Mindenfelé az olvasható, látható és tapasztalható a médiában, hogy mindenki mennyire objektív. Ezen a blogon ez fel sem merül. Itt minden szubjektív vélemény! Jobboldaliak is vagyunk, baloldaliak is, konzervatívak és liberálisok is. Nem vagyunk azonban semlegesek. Kötődünk mindenkihez, fiatalon láttuk és látjuk a politikai sűrűjét, onnan, ahol a négyévente, az urnánál sorban álló szavazópolgárok nem.
Világlátásunk, politikai rálátásunk azonban érdekes lehet mindazoknak, akiket komolyabban érdekelnek a döntéshozók és a döntést hozni akarók, a politikusok és a feltörekvő politikusok, az átalakuló pártrendszer, a pártok mindennapjai, a közélet, a kultúra, a társadalom és minden ami ezek mögött van, persze kizárólag szubjektív szemszögből.
süti beállítások módosítása